Mindig is kerestem azokat az eszközöket, amelyekkel hatékony és azonnali segítséget tudok nyújtani az egészségre szomjas embereknek. Rájöttem, hogy sokszor egy hasznos információ is igen értékes és életmentő lehet. Azért hoztam létre ezt az oldalt, hogy pont egy ilyen értékes és hasznos anyaggal ismertessem meg az embereket, mint amilyen a búzafűlé is. A búzafűléről pedig minden fellelhető információt elérhetővé tettem mások számára.
A búzafűlé a természet csodálatos ajándéka, amivel élnünk kell és ki kell használnunk minden cseppjét! Hihetetlen energia és erő rejlik ebben a zöld lében.
Természetesen a búzafűlé mellett tömérdek lehetőségünk van az egészségünk karbantartására és visszanyerésére. Életemet arra tettem fel, hogy ezeket felkutassam és másoknak elérhetővé tegyem.
Az élet a legszentebb dolog ezen a Földön, így kötelességünk azt minden fellelhető eszközzel védeni és a védelméhez szükséges információkat eljuttatni embertársainknak, ha nem így cselekszünk, bűnt követünk el!
Fogyasztóimnak nagy gondossággal juttatom el a búzafűlé készítményt, mindeközben minden olyan tudnivalót megosztok velük, amelyek mindinkább segítik búzafűlé kúrájuk hatékonyságát és egy számukra ideális és helyes életvitel kialakítását.
Iratkozzon fel Ön is információs leveleimre, hogy Ön is elsők között juthasson hozzá értékes és igen érdekes tudnivalókhoz az egészséges életvitel és a búzafűlé kúra kapcsán: klikk a feliratkozáshoz >>
Több száz előadást tartottam már országszerte a búzafűlé, de elsősorban az egészséges életmód és életvitel szellemében. Számos média megjelenésem alkalmával is ezek mellett álltam ki. Hol találkozhatott velem eddig?

Magyar Televízió - A la Carta című műsora (2009. március 5.)
Megnézem az MTV videótárban >>
Telin Tv Szeged - Diagnosztika című egészségügyi magazin
műsorvezető
Természetgyógyász Magazin
A csodálatos búzafű
című tudományos cikk
(2010. július)
MLM üzleti magazin
Eddig luxus volt, ma már létfontosságú
értekezés az étrendkiegézítők fontosságáról
(2011. május)
Mi a küldetésem?
Azt gondolom, hogy egy honlapot nincs értelme létrehozni úgy, ha az embernek nincs küldetése, nincs valamilyen igen kifinomult és egységes célja azzal.
Célok kitűzése, az álmaink megvalósításáért vívott harc ad értelmet értünknek.
Kiskorom óta mindig a másokért élő ember hitvilága szerint éltem. Megpróbáltam mindig a saját érdekeimet eggyel odébb tenni, ha azzal másoknak pozitív változást tudtam előidézni. Talán, ha a világon minden második ember odafigyelne egy kicsit a körülötte élőkre, nem lenne annyi beteg és keserves körülmények között élő ember. A gyógyászat csupán egy apró terület, amivel valakinek teljesebbé és ezáltal boldogabbá tudjuk tenni az életét, de millió egy olyan dolog van, amivel szintén kedvező irányba tudjuk terelni valakinek az életét! A megoldás bennünk rejlik!
-
Teszek, azért, hogy Ön és családja ebben a kiszámíthatatlan világban egészségesen tudjon élni és ezáltal aktív, életerős tagjai legyenek társadalmunknak!
-
Munkásságom által olyan tudást és világszemléletet adok át Önnek, amivel gyermekeit is biztonságban tudhatja majd!
-
Harcolok az egészségügy demoralizálódása, gazdasági szervezetté alakulása ellen!
-
Harcolok az olyan érdekszervezetek által képviselt elvek ellen, melyek az Ön betegségét hivatottak előmozdítani!
-
Előmozdítója vagyok egy olyan gyógyászati struktúra kialakulásának, mely az ésszerű gyógyszerhasználatot, a modern orvostudományt ötvözi a természetes gyógymódokkal, a komplemneter medicina eszközeivel!
-
Hiszek a szeretet, az igazság jobbító erejében, munkámat minden esetben erre alapozom!
-
Teljeskörű támogatást nyújtok azok számára, akik képesek változtatni az eddigi merev és elavult gyógyászati felfogáson és képesek tanulni!
-
Ann Wigmore és társai, valamint a Hippocrates Health Istitute felé érzett tiszteletem jeléül felkaroltam egy olyan természetes anyagot, mely már milliók életetét tette teljesebbé világszerte: ez a búzafűlé!